A Szivacsember
Harka Sára írása
A szivacsember mindent magába szív.
Ha belép egy szobába, akaratlanul is észleli a berendezés összes részletét, feltűnik neki, hogy betűz az ablakon a Nap, ezért arrébb húzza a függönyt, észreveszi, hogy megfordították a szobanövényt, vagy hogy egy repedés kacskaringózik a széktámlán.
A természetben pedig ő az első, aki felfedezi az ágról ágra cikázó vörös mókust, a kavicsok közt megbúvó kagylóhéjat, a hegedű alakú felhőt az égbolton.
A szivacsember nem felszínes, benne minden mélyre hatol.
A szivacsember nem néz erőszakos filmeket, a horror gondolatától is borsódzik a szivacsháta, sokakkal ellentétben nem élvezi a sorozatgyilkosokról szóló dokumentumfilmeket a reggeli gabonapehely mellé, gyakran még a hírektől is felfordul a szivacsgyomra.
A szivacsember figyelmesen és teljes szívvel hallgatja meg mások problémáit, aztán haza is cipeli azokat magával, és míg amaz megkönnyebbült a kibeszéléstől, ő ezek miatt forgolódik az ágyában.
A szivacsember mély érzésű, mintha egész szivacstestét egy szív töltené ki, hogy elférjen benne az a rengeteg dolog, például a sánta kutyának az emléke, amit ötévesen látott, és annyira megsajnált.
A szivacsember észreveszi a „jól” és a „jól” közötti különbséget a „hogy vagy” kérdésre, mert érzékenyebb a hangszín vagy a testbeszéd változásaira.
A szivacsembert zavarják a túl erős ingerek, a lefolyóból felkúszó csatornaszag, az ablak előtt elzúgó sziréna, a nem csituló gyermeksírás a buszon, hiszen ezek nélkül is éppen eléggé tele a szivacsfeje. Sőt, a szivacsember számára a jelentéktelen ingerek is nyugtalanítók, mint a légkondi monoton zúgása, egy émelyítő parfüm nyoma egy öltözőben, az emberek hallható nyelése vagy lélegzetvétele (a csámcsogásról ne is beszéljünk), netán a joghurt szokatlan mellékíze, amit hiába magyaráz a társának, az nem érti, miről beszél.
A szivacsembert viszont csurig tölti a művészet. Egy magával ragadó zene ritmusát minden sejtjében érzi, egy festmény képes egész bensőjét felragyogtatni, egy finom íz pedig a teljes szivacstestét átmelengeti.
A szivacsember összepréselve érzi magát a túl sok tennivalótól, sürgető határidőtől.
A szivacsembernek szüksége van arra, hogy kiadja magából a gőzt, lepihenjen egy sötét szobában, vagy legalább pár percre elmeneküljön a mosdóba a társaság elől, hogy rendezze gondolatait, csillapítsa túltelített agyát.
Ha a szivacsember döntéshelyzetben áll, előzetes kutatómunkát végez, magába szív minden információt, aztán millió variációt, lehetséges megoldást futtat végig a szivacsfejében, a végtelenségig mérlegel, ám végül helyesen dönt.
A szivacsemberek kiváló problémamegoldók, csak néha a legoptimálisabb megoldás megtalálásával magukat az őrületbe kergetik.
A szivacsember lelkiismeretes, betartja a szabályokat, akkor is, ha épp senki sem figyel.
A szivacsembernek elengedhetetlen szüksége van az alvásra – gyakran többre is, mint a nemszivacsoknak –, ő fáradtan nem hozza a legjobb formáját. Ám mégis, néha éjjelente sem hagynak nyugtot neki az ide-oda cikázó gondolatok.
A szivacsember keresi az élete értelmét, a világ teremtőjét, többre szomjazik, mint ami látható.
A szivacsember elméje olyan, mint egy bonyolult gépezet, csupaszín mesekönyv, összegubancolódott fonal, végtelen világűr: mindez egyszerre. A fejében kész színdarab játszódik, ő benne egész világok, történetek, szereplők férnek el, nem csoda, hogy a külvilág olykor kevésbé érdekes a számára.
A szivacsember könnyen megijed, egy pillanatra megáll a szivacsszíve a hirtelen zajtól vagy érintéstől.
A szivacsember a fájdalmat – mint a vizet felszívó szivacs – az egész testében érzi, ilyenkor ez borítja el mindenét, nem tud máshova koncentrálni, csak a hasogatásra.
A szivacsember, ha éhes, akkor annyira éhezik, hogy bármi eltörpül amellett, hiszen a szivacstest érzékeny a vércukorszint változásaira, na meg a koffein vagy az alkohol is hamarabb beüt egy szivacsnál.
És igen, ha fázik, akkor majd MEGFAGY, ha melege van, akkor SZÉTSÜL.
Éppen ezért a szivacsember nem szereti a puha testén a viszkető, durva szöveteket, nehezen viseli a hátára tapadó nedves pólót, izzadt zoknit, vagy a túl szoros, fojtogató ruhadarabokat. A szivacsember kivágja a címkét a póló belsejéből, különben egész nap bizgerálná a bőrét.
A szivacsember nehezen viseli, ha ezt mondják rá, ő nem elég jó szivacs, hibásan végzi a munkáját. Ekkor napokba is telhet, míg összekaparja a szivacsönbizalmát.
A szivacsember kíváncsi a világ működésére, tudni akarja, miből készülnek foszforeszkáló festékek, hogy működnek a mágneses e-könyvolvasók, milyen színű a fekete kakas bőre, vagy hogy minden gólya ugyanabba az utcába tér-e vissza tavasszal, ahonnan ősszel elköltözött.
A szivacsemberek gyakran az emberiség legkreatívabb példányai, százával áradnak belőlük az ötletek, a szürkeséget képesek színekké, az állott levegőt illatokká, a komor csendet muzsikává, az ürességet telivé varázsolni.
A szivacsember rácsodálkozik a hétköznapi apróságokra, legyen az egy szív alakú galambürülék a járdán, amik mellett mások elsétálnak.
A szivacsember végtelenül konfliktuskerülő, a hajlékony testét kihasználva inkább alkalmazkodik, még akkor is, ha az új pozíció neki kényelmetlen.
A szivacsemberre azt mondják, nyápic, gyenge vagy túl puha, csak mert nincsen acélból.
A szivacsember, ha nem nyesik le a hajtásait, akkor mint egy zöld oázistégla, sokszínű, csupa illatos, ragyogó virágokat ad magából – a világ gyönyörűségére.
***
Harka Sára író és költő írásait ezeken a helyeken élvezheted: https://sara.harka.com/
Facebook: https://www.facebook.com/Harka.Sara
Youtube: https://www.youtube.com/playlist?list=PLG9ugeYuZpNsiZgk-DHRG2GsrsDgXJROW
