SzuperÉrzékeny
A szuperérzékeny embernek az a fontos küldetése van.
A szuperérzékeny embernek az a fontos küldetése van.
A nagy fordulat egy ember életében: „nekem mi jut?” helyett: „mi fakad belőlem?”
S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó fényes legyen és folyton tisztuló.
Weöres Sándor
Davis Ildikónak hívnak és a legfőbb hivatásomnak az emberek segítését tartom.
Először ezt Humanisztikus Integratív Tanácsadóként kezdtem, amit Angliában tanultam – ott éltem ugyanis 23 évig – és a mai napig szívesem segítem elő, hogy az emberek mélyebben megértsék magukat és belső működésüket, és elégedettebbek legyenek magukkal és az életükkel is.
Bármennyire is érthetetlen néha amit érzünk, vagy hogy miért csinálunk vagy nem csinálunk valamit – tapasztalatom szerint mégis van egy bizonyos logikája az érzéseinknek és cselekedeteinknek – ami megérthető, ha megtanuljuk hogyan és mire figyeljünk. Ez azért fontos, mert sok problémánk abból adódik, hogy senki sem tanított arra, hogy milyen szerepe van az érzéseinknek. Ezért gyakran az érzéseinket tartjuk ellenségünknek – pl. a szorongást, a bánatot, a dühöt – pedig ezek csak a figyelmedet próbálják felhívni valamire. A szuperérzékenyeknél ez még gyakrabban jelentkezik, hiszen az érzelmek intenzitása az egyik fontos jellemzője a szuperérzékenységnek, így ők gyakran még inkább problémának tekintik az érzéseiket.
Fiatal koromban én is hadilábon álltam az érzéseimmel, mivel otthon is és az iskolában is elsősorban a racionális gondolkodásra és problémamegoldásra tanítottak. Eredetileg építészmérnök is lettem ennek hatására. A 2005-2008 közötti mentálhigiénés képzésem és tapasztalataim tanítottak meg először hasznos érzelmi alapismeretekre és így sokat tudtam javítani az életemen. Továbbra is gyakran problémáztam viszont azon, hogy miért érint minden olyan érzékenyen. Ezért volt olyan meghatározó jelentőségű a számomra a Dr. Elaine Aron kutatásai által definiált szuperérzékenység felfedezése.
Megértettem, hogy az érzékenységem ne problémaként éljem meg, hanem
megértsem az ezzel kapcsolatos erősségeimet és szükségleteimet.
Ez segített igazán elfogadni önmagam, mert megtanultam,
hogyan tudom az érzékenységem önmagam és mások javára felhasználni.
Ez olyan jelentős szemléletmód váltást és életminőség javulást eredményezett nekem, hogy
igazi elhivatottsággá vált a szuperérzékenységről való ismeretek terjesztése.
Szeretném, ha hozzám hasonlóan
minél többen a javukra (és a világ javára) használhatnák fel az érzékenységüket.
2011 óta sok szuperérzékenységgel kapcsolatos továbbképzésen, workshopon vettem részt Angliában, a Barbara Allen által alapított angliai Nemzeti Szuperérzékeny Központban (National Centre for High Sensitivity vagy NCHS), ami 2010-2020-ig működött. Ennek a központnak a szuperérzékeny találkozóira is elutaztam, és Barbara Allen személyesen készített fel az egyik szuperérzékeny kollégámmal, Astrid Führmeisterrel együtt hasonló találkozók vezetésére Brightonban, amiket 2012-2016-ig tartottunk. A tanulmányaim és a szuperérzékeny klienseim mellett ezekből a találkozókból tanultam a legtöbbet a szuperérzékenyekről, és hogy milyen megoldások segíthetik elő egy sikeres és személyre szabott érzékenység-barát élet kialakítását.
A szuperérzékenységről való ismeretek terjesztése érdekében 2011 óta egy szuperérzékenyeknek szóló angol nyelvű Facebook oldalat vezetek (Brighton HSP Network) és 2014-2020-ig az angliai Nemzeti Szuperérzékeny Központ hírlapját is szerkesztettem HSP News néven. Az NCHS weboldalának is a koordinátora voltam, amit főként én töltöttem meg szuperérzékenyek számára hasznos információkkal. A NCHS megszűnése miatt ennek ma már csak egy töredéke maradt elérhető (https://nchsnews.wordpress.com/ és az angol nyelvű weboldalamon).
A szuperérzékenység felfedezése mellett az angliai Fókusz módszer képzésemnek köszönhetem még, hogy megértettem az érzéseink fontosságát és megtanultam az érzéseim útmutatását is követni az életem formálására.
A fókusz módszer szerint minden szituációban, amikor kibillenünk testi-lelki egyensúlyunkból, akkor keresni kell lelkiállapotunk értelmét, mely keresésnek egyik módja a fókuszolás. Ezeket a belső állapotokat a fókuszolás folyamán közelebbről is megvizsgálhatjuk, így rálelhetünk a jelentésükre és ezáltal problémáink valós megoldására is.
Amióta a fókusz módszert használom, az életem egyre inkább olyanná tudtam alakítani, ami hozzám jól passzol és ezért boldogabbá és hatékonyabbá tesz. A fókuszolás azt is elősegíti, hogy egyre jobban bízzam a belső hangom és lelkiismeretem útmutatásaiban. Így egyre inkább el tudok szakadni a tipikus modern élet sémáitól és útvesztőitől és fel merem vállalni azt az egyedi és személyemre szabott életformát, ami nekem is jó és ami által másoknak is egyre többet tudok adni.
A fókusz módszer segített abban, hogy 2016-ban egy egyéves visszavonulást szervezzek meg Magyarországon, hogy átgondoljam az életemet és a lehetőségeimet. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám elkerülni a modern élet csapdáit – időhiány, állandó rohanás, stressz, a természettől és egymástól való eltávolodás és a gyakori kiégés – amitől én is gyakran szenvedtem Angliában. Ez alatt az év alatt a fókusz módszer rendszeres gyakorlása segített abban az elhatározásban is, hogy visszaköltözzek Angliából Magyarországra az amerikai származású férjemmel. Az ezzel járó temérdek tennivaló és stressz ellenére is egy újabb jelentős életminőség javulást érhettem el ezzel.
Jelenleg egy eléggé rendhagyó kétlaki életet élek, mivel Angliához is sok szál fűz még. Továbbra is angol nyelvű szuperérzékeny csoportokat vezetek online (https://www.meetup.com/centre-for-high-sensitivity/).
A Brit Fókuszmódszer Egyesületnek (British Focusing Association vagy BFA) is tagja vagyok és a weboldaluk webmestere is voltam 2020-2023 között. Fókusz módszerrel kapcsolatos Facebook oldalat is szerkesztek angolul és magyarul is (Brighton and Sussex Focusing Circle és Fókuszolók. Kliensekkel magyarul és angolul is dolgozom az interneten keresztül. 2018 óta Dr. Elaine Aron weboldalán a szuperérzékenységet ismerő tanácsadóként Angliában is és Magyarországon is fel vagyok tüntetve.
A szuperérzékenységgel kapcsolatos ismeretek magyarországon történő terjesztése érdekében egy magyar Facebook oldalat is szerkesztek (Ingerfeldolgozási Érzékenység). Célom, hogy a szuperérzékenységre tudományos körökben használatos Sensory Processing Sensitivity kifejezés magyar megfelőjét is sikerüljön ez által meghonosítani. Szélesebb szakmai körökben is szeretném ha megismerék a szuperérzékenység fogalmát. Az Ambró Judit által vezetett szuperérzékeny Facebook csoportok (Szuperérzékeny és Szuperérzékeny Segítség) lelkes tagja vagyok és a Judit által vezetett kiváló budapesti szuperérzékeny találkozókra is néha eljárok. A pandémia alatt Ambró Judittal közösen felváltva szerveztünk ingyenes online találkozókat a szuperérzékenyeknek, és ezeket továbbra is folytatjuk kedvezményes áron. Remélem így a magyarországi szuperérzékenyek sajátságos körülményeiről, problémáiról és megoldásaikról is tanulni tudok és azt tovább tudom adni másoknak is.
2020 más fontos változást is hozott az életemben. Beiratkoztam az Integrál Akadémia Integrál Pszichológia szakára, amit nagy lelkesedéssel végeztem el. Az integrál szemléletbe való elmélyülésem is hasonlóan meghatározónak érzem az életemben és a munkámban, mint a szuperérzékenységgel vagy a fókusz módszerrel kapcsolatos tanulmányaim. Azt gondolom, hogy a tudományos pszichológiai szakértelem ötvözése az évezredes spirituális és lelki gyógyító hagyományokkal az Integrál szemlélet rendszerében egy fontos hiányt pótol manapság. Az integrál pszichológia szemléletével megértettem, hogy a tudatszintünk felnőttként is folyamatosan fejlődhet – nemcsak kognitívan hanem például érzelmileg, kapcsolódási készségeinkben és spirituálisan is. Néha ez azzal is jár, hogy visszalátogatunk korábbi tudatszintjeinkre és ott bepótolunk hiányokat a fejlődésünkben.
Örülök, hogy ennek én is képviselője vagyok és így Integrál Szemléletű Tanácsadóként is tudom segíteni majd a hozzám fordulókat.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.