Gyakran Ismételt Kérdések

Az érzékenység egy alapvető emberi tulajdonság ami a környezettel kapcsolatos információk észlelésének és feldolgozásának képességét írja le. Bár bizonyos mértékig mindenki érzékeny, az érzékenységünk mértéke nagy különbségeket mutat, ami már az anyaméhben különböző viselkedést eredményez. A szuperérzékenység, vagy ingerfeldolgozási érzékenység azokra jellemző, akiket akiket erősebben befolyásol az, amit tapasztalnak. A kutatások azt mutatják, hogy a szuperérzékeny embereket negatívabban érintik a nehézségek, a jó tapasztalatok pedig pozitívabb hatással van rájuk.

Az a tény, hogy hasonló érzékenységi különbségeket figyeltek meg sok állatfajnál is – például kutyáknál, halakban és madarakban – azt sugallja, hogy az érzékenységnek biológiai alapja van, és az evolúció során megmaradt, mivel fontos szerepet játszik a környezethez való alkalmazkodásban.
A szuperérzékenységet, vagy tudományos nevén ingerfeldolgozási érzékenységet elsőnek Dr. Elaine Aron amerikai kutatópszichológus írta le tudományosan több ezer emberrel folytatott felmérése alapján.

Dr. Elaine Aron fejlesztette ki a szuperérzékenység mérésére jelenleg szolgáló tudományosan igazolt teszteket, melyeknek a magyar fordítása online is érhető.
Felnőtteknek: https://www.szupererzekenyek.hu/informaciok/mennyire-vagy-erzekeny/
Gyerekek számára: https://www.szupererzekenyek.hu/gyerek-teszt

Tudományos kutatások a szuperérzékenységet az agy neurobiológiai különbségeivel, valamint genetikai tényezőkkel is összefüggésbe hozták. 1

Teljesen érthető számomra, hogy sokak számára az tűnik hihetőnek, hogy az érzékenységük egy trauma következmény, mivel leginkább arra tudatosak ahogy az életüket megnehezíti a szuperérzékenység. Én viszont azt is tapasztalom az életemben és hallom sok más szuperérzékenytől is, hogy a szuperérzékenységből származnak előnyök is és nemcsak kihívások. Mivel a szubjektív személyes élmények annyira eltérőek lehetnek a szuperérzékenységgel kapcsolatban, én szeretek a tudományos kutatásokra és véleményekre támaszkodni abban, ahogy erről az emberi különbözőségről gondolkodok. A https://sensitivityresearch.com/ egy ilyen szempontól tudományos kutatásokra támaszkodó ismeretterjesztő oldal, amit ajánlani tudok angolul tudóknak azzal kapcsolatban, hogy a szuperérzékenység veleszületett alkati/genetikai különbség inkább vagy környezeti hatások (mint pl trauma hatás) miatt kialakuló fejlődési különbség. Ahogy gyakran a hasonló szakmai nézeteltéréseknél jellemző, azt gondolják a kutatók, hogy van egy alapvető genetikai különbség is azzal kapcsolatban ahogyan reagálunk a környezeti hatásokra és érthetően ezért van egy erős környezeti hatásokból kialakuló további érzékenység is az életeseményektől függően. Az érzékenységünk tehát a génjeink és a tapasztalataink közötti összetett kölcsönhatás eredménye, amely már az anyaméhben kezdődik és az életen át folytatódik.2

Erre egyébként az is utal, hogy nagyjából hasonló százalékban sokféle állatfajtánál is kimutatták ezt a fajta idegrendszeri különbözőséget. Ez arra utal, hogy van egy genetikai különbözőség, ami evolúciós szempontból a fajcsoport túlélése számára előnyös ha jelen van bizonyos százalékban és ezért ez következetesen kialakul embereknél, és állatfajoknál is. Mivel a különbözőség alapvetően a környezeti hatásokra való érzékenyebb reagálásról szól, ezért sajnos a szuperérzékeny embereknél gyakoribb a trauma következmények erősebb hatása is. Viszont ha a traumáinkat sikeresen feldolgozzuk, akkor is megmarad egy másfajta idegrendszeri működés, amit az érzelmileg egészséges szuperérzékenyek önmaguk és a társadalom javára válthat.

A szuperérzékenységről szóló wikipedia cikkben ezt írtam erről: „Mivel a szuperérzékeny emberek fokozottabban reagálnak pozitív vagy negatív környezeti hatásokra, a szuperérzékeny emberek között számottevő különbségek alakulnak ki a gyermekkori hatások alapján. Megfelelő szülői támogatással a szuperérzékeny gyermekek megtanulják a beérkező ingerek miatti túltelítődés ellen való hatékony védekezést, és az érzelmeik értelmezését és kezelését. Ezek a szerencsés gyermekek a szuperérzékenységgel kapcsolatos előnyöket ki tudják fejleszteni és felnőttkorban is ezt kamatoztatni tudják kapcsolataikban és a karrierjükben. Mély érzésű, felelősségteljes, meggondolt és gyakran másokat inspiráló tagjaivá válnak a társadalomnak és sikeres vezetőkké is válhatnak.

Ha a szülők nem segítik elő a szuperérzékenységhez szükséges tanulási folyamatot, hanem elvárják a gyereküktől hogy „ne legyen olyan érzékeny”, akkor a szuperérzékeny gyerekben nem alakul ki megfelelő önelfogadás és nem tanulják meg a hatékony kezelését a beérkező ingereknek és az intenzív érzelmeiknek. A számukra nem megfelelő elvárások miatt gyakrabban szenvednek kudarcélményt és azt tanulják meg, hogy az érzékenységüket szégyellni kell és lehetőleg el kell rejteni a külvilág elől. Ezek a szuperérzékenyek hajlamosabbak lesznek depresszióra és szorongásra, és a magabiztosság hiányával küszködő, félénkebb felnőttekké válnak. Az ilyen szuperérzékenyek gyakran az energiáik nagy részét arra fordítják, hogy számukra nem megfelelő hagyományosabb életmódot próbálnak követni és így a túlzott ingerek hatására gyakran túltelítődnek, ingerlékenységgel és kimerültséggel küzdenek. Ők kapcsolataikban is és munkahelyükön is gyakrabban küszködnek problémákkal.

Szerencsére a szuperérzékenyek felnőttkorban is bepótolhatják amit gyermekkorukban elmulasztottak, és az érzékenységükkel kapcsolatos megfelelő információkkal felszerelve és megfelelő életmódváltozásokkal idővel jelentős életminőség javulást tudnak elérni. Az érzékenységüket elfogadó környezet (pozitív hozzáállású emberi kapcsolatok, munkahely vagy terápia) a szuperérzékenyekre nagyon pozitív hatással van, érzelmi sérüléseik idővel ennek hatására jelentősen gyógyulhatnak és sikeresebb felnőttekké válhatnak mind kapcsolataikban, mind szakmailag.” 2

A szuperérzékenység vagy ingerfeldolgozási érzékenység nem azonos a szenzoros integrációs zavarral, bár érthető az összekeverésük.

Dr. Elaine Aron kutatópszichológus meghatározása alapján az inger feldolgozás érzékenysége (szuperérzékenység) nem állapot, rendellenesség vagy diagnózis. Ez egy semleges tulajdonság, amely az emberi populáció 20%-ában és sok állatfajban is kialakult, mert bizonyos helyzetekben túlélési előnyt jelent, más esetekben nem. Túlélési stratégiájuk az, hogy az információkat (ingereket) alaposabban dolgozzák fel, mint mások, amire számottevő tudományos bizonyíték van. Ez gyakran túlstimulációhoz és esetleg önmagunk védelmére irányuló erőfeszítésekhez vezethet. A szuperérzékenység azonban nem rendellenesség, hanem észszerű túlélési stratégia.

Ezenkívül a szuperérzékenyek az ingereket rendkívül szervezett, átfogó módon dolgozzák fel, ami magában foglalja az olyan árnyalatok és finomságok tudatosítását, amelyeket mások esetleg nem vesznek észre. Időnként viszont erősen túlstimulálhatja őket a feldolgozásra kért információ mennyisége. Társadalmunkban a nem szuperérzékenyek, akik a teljes népesség mintegy 80%-át teszik ki, nem tapasztalnak olyan mértékű túlstimulációt, mint a szuperérzékenyek, és ezért azt mondhatjuk, hogy a környezeti stimuláció mértéke a 80%-nak a működésének jobban megfelelő jelenleg, mint a szuperérzékenyeknek.

A szenzoros integrációs zavar egy neurológiai rendellenesség. Ez magában foglalja az érzékszerveket; a vesztibuláris rendszer; A propriocepciót, a motoros kontrollt, az egyensúlyt és a térbeli tudatosságot, és az érzékszervi információk „összekeveredését” okozza az agyban, ami olyan válaszokat eredményez, amelyek nem megfelelőek abban a kontextusban, amelyben találják magukat. Ez magában foglalhatja a külső ingerek véletlenszerű és szervezetlen feldolgozását, és erős szorongást, intenzitást és túlstimulációt okozhat.

A Családbarát Magyarország Központ meghatározása szerint a szenzoros integráció zavara nem egy klinikai értelemben vett betegség, hanem az agy enyhe diszfunkcióját jelenti az ingerek észlelése, szervezése és értelmezése folyamatában. Ez látható – tünetként – a helyzetekre adott nem adekvát vagy furcsa válaszreakcióban. Ez egy szenzoros érzékenységre utal, ami az érzékszervi ingerek feldolgozásának átlagostól eltérő mintázatának alakulása. A szenzoros érzékenység újszülött kortól kezdve sokféle hatásnak van kitéve. Az öröklött idegrendszeri pozíciók, a korai időszakban átélt traumák, fiziológiai háttértulajdonságok, a szülői gondoskodás sajátosságai egyaránt befolyást gyakorolnak rá. A szenzoros feldolgozás színvonala alapvető jelentőségű a gyermekek kognitív, emocionális és szociális fejlődésében ezért fontos a szenzoros érzékenység szempontjából veszélyeztetett gyermekek minél korábbi szűrése és megfelelő támogatása.

A szenzoros integrációs zavar által okozott túlstimulációt néha összekeverik a szuperérzékenyek által tapasztalt túlstimulációval, de fontos, hogy a túlstimuláció kiváltó oka nem ugyanaz. Az e tulajdonságok közötti mélyreható különbségektől függetlenül a túlstimuláció minimalizálására vannak módszerek. Sok szenzoros integrációs zavarban szenvedő sikert ért el foglalkozásterápiával, ami segít nekik jobban integrálni az ingereket a tapasztalásukba. Sok olyan embernek is haszna van ezekből a módszerekből, akiknél nincs teljes körű rendellenesség, és néhány szuperérzékeny, de betegségben nem szenvedő gyermek szülei is úgy találták, hogy segített nekik.

Ezzel szemben az inger feldolgozási érzékenységgel rendelkezők közül sokan úgy értek el sikert, hogy egyszerűen csak tanultak genetikai tulajdonságaikról (vagy gyermekükről). Megtanulják, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a nap során, amely magában foglalhat relaxációs technikákat, meditációt, kreatív művészeteket, a természetben való sétákat,  jógát és egyéb testmozgást. Megtanulják, hogy melyik módszer és környezet szolgálja a legjobban őket. Sokan hasznosnak találták, ha külső szakértői segítséget kérnek az szuperérzékenységről tanult személyektől – főleg azért, hogy segítsenek nekik átfogalmazni és megérteni, hogy tapasztalataik normálisak. 4

A szuperérzékenység felismeréséhez és elkülönítéséhez a szenzoros integrációs zavartól hasznos tudni, hogy a szuperérzékenyek több területen is születéstől jelen lévő különbözőséget mutatnak az idegrendszeri észlelés, feldolgozás és reakciók területén az átlagos embertől, ami az ő temperamentumukra és normális idegrendszeri működésükre jellemző.

Négy alapvető jellemzőt találtak, ami minden szuperérzékeny idegrendszerrel rendelkező személyre jellemző:

1) Az ingerfeldolgozás mélysége az egyik legalapvetőbb különbség az átlagos emberekhez képest, ami a beérkező ingerek komplexebb feldolgozásán alapul. Funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal (FMRI) kimutatták, hogy bizonyos feladatok elvégzésénél több agyterületet használnak a szuperérzékenyek, ami több szempontból történő feldolgozást eredményez. Ez egy lassabb folyamat, mint a kevesebb szempontú elemzés, és alaposabb feldolgozását eredményezi a beérkező információnak. Mások számára ez a jellemző a mély reflexió és a komplex gondolkodás képességeként figyelhető meg, gyerekeknél pedig megfigyelhető a gondolataik és érdeklődésük meglepő érettsége.

2) Az érzékszervek kifinomult működése, ami azt jelenti, hogy a szuperérzékenyek érzékszervei részletesebben szelektálják a beérkező információkat. Ez tehát nem azt jelenti, hogy jobb a szaglásuk vagy jobban hallanak vagy látnak, hanem hogy apróbb különbségeket észrevesznek például szagok, hangszínek, vagy színárnyalatok között mint az emberek többsége. Ez az egyik legkönnyebben észrevehető jellemző mások számára, mert meglepő részleteket említenek, amik a nem szuperérzékeny emberek számára kevésbé lényegesek vagy nem érzékelhetőek.

3) Intenzív érzelmi reakciók és erős empátia is jellemzi a szuperérzékenyeket. Ez azt jelenti, hogy az érzelmi reakcióik a szituációknak megfelelő tipikus érzelmi válaszok (pl. öröm, félelem, szomorúság, harag stb), ezeket az érzelmeket viszont intenzívebben megélik mint az emberek többsége. Mások gyakran észrevehetnek látható érzelmi megérintődést rajtuk. Vannak olyan szuperérzékenyek is, akik megtanulták nem kimutatni az érzelmeiket és/vagy távol tartani magukat az érzelmeiktől a látható elérzékenyülés és/vagy az intenzív érzelmek által okozott túlstimuláció elkerülése érdekében. Szintén megfigyelhető szuperérzékenyeknél az átlagon felüli figyelmesség és törődés mások érzései és szükségletei iránt.

4) Az idegrendszer gyakori túltstimulációja, ami azt jelenti, hogy a sok apró részlet komplexebb feldolgozása és az intenzív érzelmi reakcióik az átlagosnál hamarabb túl magas izgalmi állapotot (arousal) eredményez. Ez egy kellemetlen túlingerelt állapota az idegrendszernek, amit köznyelven besokallásnak is neveznek. Ilyenkor a bejövő információk mennyisége és erőssége túllépi az idegrendszerük feldolgozó kapacitását. Ilyenkor elsősorban a bejövő hatások csökkentésére van szükségük, amikor egy ideig ingerszegényebb környezetben (pl csendben, egyedül, esetleg sötétebb helyen) fel tudják dolgozni a már beérkezett információkat. Ez segít visszatérni az egyéni toleranciájuknak megfelelő izgalmi állapotra és ilyenkor újból hatékonyan tudnak működni. Mások felfigyelhetnek a magas izgalmi állapot fiziológiai jeleire (tágult pupillák, izmok feszültsége, légzés gyorsulása),  és a verbális kifejezés ideiglenes nehézségére vagy a túlstimuláló szituáció (pl. zajos esemény) váratlan elhagyására.

A szuperérzékenység felismerésében segíthetnek Dr. Elaine Aron tudományosan igazolt online tesztjei, amik magyarul is ingyen kitölthetőek.
Felnőtteknek: https://www.szupererzekenyek.hu/informaciok/mennyire-vagy-erzekeny/
Gyerekeknek: https://www.szupererzekenyek.hu/gyerek-teszt/

A szenzoros integrációs zavar felismeréséhez a Szenzoros és Mozgásos Élmények Kérdőívet használják a szakemberek. Ennek elemzéséhez és kiértékeléséhez ebben képzett szakemberek szükségesek. Javasoljuk szülőknek további információt erről a Családbarát Magyarország Központtól kérni. Szakemberek bővebben olvashatnak a kérdőívről és az ezzel kapcsolatos képzésről a központ weboldalán.

Gyakori, hogy mind a szuperérzékenység mind a figyelemzavar jelen van valakinél, sőt az is gyakori, hogy a szuperérzékenységet félrediagnosztizálják ADHD-ként (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarként). Ez azért van, mert azok a szuperérzékenyek akik az idegrendszerüknek nem megfelelő, túlságosan stimuláló életet élnek, azoknak a túlingerelt idegrendszere a figyelemzavarhoz hasonló tüneteket produkál. Ennek a fő jele a figyelem gyakori megugrása, elterelődése arról, amire koncentrálni akarunk. Kísérő tünet lehet még a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll is. A figyelemzavar tünetei időnként bármely egészséges embernél jelentkezhetnek, és csak akkor beszélünk róla mint betegségről, ha ezek meghaladnak egy bizonyos mértéket, azaz a szokottnál tartósabbak, erősebbek, és egyszerre több mentális/értelmi gond is jelentkezik.

Ami segíthet eldönteni, hogy figyelemzavarról van-e szó vagy inkább csak egy túlingerelt szuperérzékeny idegrendszerről, az ha egy időre tudatosan lecsökkentjük a különböző stimulánsokat az életünkben és megfigyeljük, hogy ennek hatására javulnak-e a figyelemzavarhoz hasonló tünetek vagy sem. Például, ha pár napig teljesen kiiktatjuk vagy minimálisra csökkentjük a kávé, tea, csokoládé és cukor fogyasztást és a digitális képernyőjű eszközök használatát is (mobil telefon, számítógép, televízió és egyéb digitális képernyőjű eszköz) a szuperérzékeny idegrendszer túlingereltsége megszűnik, vagy jelentősen javul. Amikor az idegrendszerük a számukra megfelelő izgalmi szintre visszatér, akkor a szuperérzékenyek képesek nagyon jól koncentrálni és egy tevékenységben elmerülni a figyelemzavaros betegségben szenvedőktől eltérően. 5